Éppen ezért emelik maguk fölé a vezetőt. Hogy az a kép, amiben fölismerni vélik magukat, valóságos vagy konstruált, valójában – vizsgálatunk tárgyát tekintve – lényegtelen is. De persze, mert politikáról beszélünk, többnyire konstruált. A politika a látszatok világában maga is látszat. A tudatipar tükör a tükörben. Nem is véletlen, hogy az utóbbi évtizedekben egyre erősebben kapcsolódnak össze ennek a bizonyos tudatiparnak a különféle területei. A pop- és tömegkultúra, a kommunikáció, a politika, és új belépőként a közösségi média, mely ugyancsak látszat a látszaton belül. A leglátszatabb.
Amikor egy Trump-fotóra ránézek, sok mindent látok. Egy dörzsölt fickót és egy csörgősipkás bohócot egyaránt. Látom a kaliforniai aranyláz idején megtollasodott gazfickót, látom a Las Vegas-i szerencsejátékost, látom a texasi kocsmában piáló palit, a fiatalkori képein a Netflix második világháborús filmjeiből ismerős allamerican boyt. Látom az idősödő Elvist, látom a bizniszment, akinek ne kérdezzük, honnan van az első egymillió dollárja. Látom azt a figurát, akire, ha ránéz az átlag amerikai – bármit is jelentsen ez – azt gondolja, ha neki is összejött, nekem is összejöhet.”
Nyitókép: AFP / Mandel NGAN